Kedves Olvasók! Nagyon hálásak vagyunk a hat feliratkozónak, köszönjük szépen. Reméljük nem csalódtok bennünk a következőkben, hiszen eddig csupán egyetlen egy részt raktunk fel. Jó olvasást!
- Shelly? Az meg milyen név má'? - kérdezte egy festett, fekete hajú lány.
Üdv: Leanora és Nemo
▼▲▼
▼
- Shelly? Az meg milyen név má'? - kérdezte egy festett, fekete hajú lány.
- Szerintem cuki. Olyan, mintha a sellőnek lenne a beceneve. Meg vörös is a hajad, szóval simán lehetnél Ariel - mondta a másik lány.
- Nem akarok Ariel lenni - jelentettem ki nemes egyszerűséggel.
- Oké, én csak mondtam. Amúgy Petra vagyok, és ez a bunkó pedig Jana.
- Anyád bunkó, te fasszopó kis geci - förmedt rá Jana Petrára.
Összeráncolt szemöldökkel figyeltem őket, ahogy elkezdenek veszekedni, és kitör a vita. Majd úgy döntöttem, lecuccolok az ablak melletti üres vaságyra. Hasonló ágyak vannak a börtönökben, legalábbis a bűnözős filmek alapján azt mondanám. Leraktam a bőröndömet, és épp elrendeztem volna a takarót, amikor a paplanból kirepült két pók. Nem félek a pókoktól, de a meglepetés hirtelenjében felsikítottam. Az én sikításomat a többieké követte, Málna és Petra halálfélelemmel küzdve felugrottak az egyik ágyra, szorosan átölelve egymást. Jana mindezt röhögve nézte végig, majd a földön heverő két mozdulatlan pókhoz sétált.
- Ezek má' rég meghaltak, nem értem mi a geciért kell ennyire felbasznotok magatokat - vette fel a két póktetemet a tenyerébe, és Petráék felé nyújtotta, akik csak szorosan a falhoz lapultak.
- Vidd azokat ki innen! - mondta hisztisen Petra.
- Nyugi má, baszod - mondta, és kicsörtetett a szobából.
Málnáék nyugodtan fellélegeztek, és lemásztak az ágyról. Nem akartam sem ünneprontó, sem tapló lenni, de muszáj volt feltennem egy kérdést.
- Nincs másik faház, ahol még nem laknak? - kérdeztem.
Furcsamód Málna nem találta kicsit sem sértőnek ezt a kérdésemet, és lazán válaszolt.
- Egyetlen egy faház van, ami szabad, de azt nem ajánlanám neked, borzasztó egy hely - magyarázta a lány vidáman.
Hogy lehet, hogy mindegyik faház foglalt, csak egy nem? Mégis ki jön ebbe a táborba?
- Azért szívesen megnézném - mondtam.
Jana eközben visszatért a faházba, oldalán Olivérrel. Valahogy éreztem, hogy ők jóba vannak, elég hasonlóak voltak, legalábbis az alapján, amennyit láttam belőlük.
- Shelly a harminchármas faházba szeretne menni, elkíséritek? - kérdezte Málna pislogva.
Olivér és Jana összenézett. Mintha a szemükkel kommunikáltak volna, amiből arra következtettem, hogy valószínűleg már egy jó ideje ismerik egymást.
- Gyere, Shally, ha jönni akarsz, ahhoz oda kell vonszolnod a seggedet - intett Jana.
- Shelly - javítottam ki.
- Tisztára, mint valami bebaszott sellőnév - röhögött Jana, mire Olivér is társult hozzá.
- Én is ezt mondtaam! - vihogott Petra.
Hová kerültem? - gondolkodtam magamban, az össze-vissza röhögcsélő társaságot elnézve. Majd Jana és Olivér kimentek, és elindultak a harminchármas ház felé. Én gyorsan utolértem őket.
- Miért olyan nagy szám a harminchármas ház? - kérdeztem kíváncsian.
- Mert oda nem engednek senkit költözni - kezdte el a sztorit Jana - Azt mondják, valaki megdöglött ott, egy Misty nevű picsa, vagy valami hasonló. Azóta le van lakatolva, hogy senki ne jusson be oda. Sze'ntem az egész egy faszság, de há' az emberek már csak ilyen degeneráltak.
A sztori kicsit sem riasztott el a háztól, sőt, csak még kíváncsibbá tett. Gondoltam, hogy azért ha feltörnénk a zárat, nem egy hullát találnánk ott, és nem hittem a spiritizmusban sem, így aggodalomra semmi okot nem találtam.
Jana őszintén szólva valamiért szimpatikusabb volt, mint a többi lány lakótársam. A beszédstílusa ugyan nem volt túl igényes, megválogatott, de egy kemény csajnak tűnt, akivel nem csak a körömlakkokról tudsz elbeszélgetni. Ami pedig Olivért illeti, őt még mindig gyökérnek tartottam, de egy helyes gyökérnek.
- Itt is vagyunk - mondta Olivér, a ház felé érve.
Teljesen normális kis faháznak tűnt, annyi különbséggel a többitől, hogy le volt lakatolva. Jana a zsebében kotorászott, majd előhúzott egy hullámcsatot, egy gémkapcsot, és a több funkciós bicskáját.
- Ezt a szar lakatot, ilyet még csukott szemmel is feltörnék egy ilyet, bazzeg - röhögött Jana.
Összefontam a karjaimat, majd végigmértem Janát. Bő fekete térdnadrág, nagy zsebekkel, oldalán lánccal. Ujjatlan fekete top, rajta egy véres halálfejjel. A top láthatólag kicsi volt rá, kint volt belőle a dereka.
- Korábban is törtél fel már zárat? - kérdeztem.
Jana felnevetett, majd gúnyolódva megszólalt.
- Á, dehogy, én? Ugyan má'. Soha nem tennék ilyesmit! - mondta, és összenevettek Olivérrel.
Miközben Jana a zárat próbálta feltörni, én próbáltam őrszemként figyelni a terepet, nehogy valaki észrevegyen minket. Elvégre, ha be van zárva, akkor nem valószínű, hogy a méhecskék (még mindig nevetséges dolog ezt a szót kimondanom) örülnének, ha betörnénk a házba.
Miután Jana kész volt az ügyködéssel, mindhárman bementünk a házba, egymást lökdösve, hiszen mindenki elsőként akarta megtekinteni a tiltott területet. A dús fantáziámnak köszönhetően én legalább egy hullára számítottam, de meglepő módon a harminchármas lak pontosan ugyanolyan volt belülről-kívülről, akár a tizenötös, azaz a miénk. Négy vaságy, egy ruhásszekrény, egy íróasztal, és egy szék. Mindössze az az apró különbség volt, hogy ez a hely porosabb volt, hiszen nem sokan jártak benne már évek óta.
- Na baszki, itt aztán nincs semmi - jelentette ki Jana csalódottan.
- Abban nem lennék olyan biztos - mondta Olivér.
Az íróasztal mellett állt, és a tekintete egy fehér borítékon volt. Megfogta a borítékot, kinyitotta.
- Ezt nézzétek - mondta.
Jana azonnal kikapta a papírt a kezéből, az ő szokásos, kissé erőszakos stílusában. Szemei gyorsan végigfutottak a sorokon, majd megszólalt.
- Mi ez a faszság? - nyomta a kezembe a levélszerűséget.
Kíváncsian kezdtem elolvasni.
- Anyád bunkó, te fasszopó kis geci - förmedt rá Jana Petrára.
Összeráncolt szemöldökkel figyeltem őket, ahogy elkezdenek veszekedni, és kitör a vita. Majd úgy döntöttem, lecuccolok az ablak melletti üres vaságyra. Hasonló ágyak vannak a börtönökben, legalábbis a bűnözős filmek alapján azt mondanám. Leraktam a bőröndömet, és épp elrendeztem volna a takarót, amikor a paplanból kirepült két pók. Nem félek a pókoktól, de a meglepetés hirtelenjében felsikítottam. Az én sikításomat a többieké követte, Málna és Petra halálfélelemmel küzdve felugrottak az egyik ágyra, szorosan átölelve egymást. Jana mindezt röhögve nézte végig, majd a földön heverő két mozdulatlan pókhoz sétált.
- Ezek má' rég meghaltak, nem értem mi a geciért kell ennyire felbasznotok magatokat - vette fel a két póktetemet a tenyerébe, és Petráék felé nyújtotta, akik csak szorosan a falhoz lapultak.
- Vidd azokat ki innen! - mondta hisztisen Petra.
- Nyugi má, baszod - mondta, és kicsörtetett a szobából.
Málnáék nyugodtan fellélegeztek, és lemásztak az ágyról. Nem akartam sem ünneprontó, sem tapló lenni, de muszáj volt feltennem egy kérdést.
- Nincs másik faház, ahol még nem laknak? - kérdeztem.
Furcsamód Málna nem találta kicsit sem sértőnek ezt a kérdésemet, és lazán válaszolt.
- Egyetlen egy faház van, ami szabad, de azt nem ajánlanám neked, borzasztó egy hely - magyarázta a lány vidáman.
Hogy lehet, hogy mindegyik faház foglalt, csak egy nem? Mégis ki jön ebbe a táborba?
- Azért szívesen megnézném - mondtam.
Jana eközben visszatért a faházba, oldalán Olivérrel. Valahogy éreztem, hogy ők jóba vannak, elég hasonlóak voltak, legalábbis az alapján, amennyit láttam belőlük.
- Shelly a harminchármas faházba szeretne menni, elkíséritek? - kérdezte Málna pislogva.
Olivér és Jana összenézett. Mintha a szemükkel kommunikáltak volna, amiből arra következtettem, hogy valószínűleg már egy jó ideje ismerik egymást.
- Gyere, Shally, ha jönni akarsz, ahhoz oda kell vonszolnod a seggedet - intett Jana.
- Shelly - javítottam ki.
- Tisztára, mint valami bebaszott sellőnév - röhögött Jana, mire Olivér is társult hozzá.
- Én is ezt mondtaam! - vihogott Petra.
Hová kerültem? - gondolkodtam magamban, az össze-vissza röhögcsélő társaságot elnézve. Majd Jana és Olivér kimentek, és elindultak a harminchármas ház felé. Én gyorsan utolértem őket.
- Miért olyan nagy szám a harminchármas ház? - kérdeztem kíváncsian.
- Mert oda nem engednek senkit költözni - kezdte el a sztorit Jana - Azt mondják, valaki megdöglött ott, egy Misty nevű picsa, vagy valami hasonló. Azóta le van lakatolva, hogy senki ne jusson be oda. Sze'ntem az egész egy faszság, de há' az emberek már csak ilyen degeneráltak.
A sztori kicsit sem riasztott el a háztól, sőt, csak még kíváncsibbá tett. Gondoltam, hogy azért ha feltörnénk a zárat, nem egy hullát találnánk ott, és nem hittem a spiritizmusban sem, így aggodalomra semmi okot nem találtam.
Jana őszintén szólva valamiért szimpatikusabb volt, mint a többi lány lakótársam. A beszédstílusa ugyan nem volt túl igényes, megválogatott, de egy kemény csajnak tűnt, akivel nem csak a körömlakkokról tudsz elbeszélgetni. Ami pedig Olivért illeti, őt még mindig gyökérnek tartottam, de egy helyes gyökérnek.
- Itt is vagyunk - mondta Olivér, a ház felé érve.
Teljesen normális kis faháznak tűnt, annyi különbséggel a többitől, hogy le volt lakatolva. Jana a zsebében kotorászott, majd előhúzott egy hullámcsatot, egy gémkapcsot, és a több funkciós bicskáját.
- Ezt a szar lakatot, ilyet még csukott szemmel is feltörnék egy ilyet, bazzeg - röhögött Jana.
Összefontam a karjaimat, majd végigmértem Janát. Bő fekete térdnadrág, nagy zsebekkel, oldalán lánccal. Ujjatlan fekete top, rajta egy véres halálfejjel. A top láthatólag kicsi volt rá, kint volt belőle a dereka.
- Korábban is törtél fel már zárat? - kérdeztem.
Jana felnevetett, majd gúnyolódva megszólalt.
- Á, dehogy, én? Ugyan má'. Soha nem tennék ilyesmit! - mondta, és összenevettek Olivérrel.
Miközben Jana a zárat próbálta feltörni, én próbáltam őrszemként figyelni a terepet, nehogy valaki észrevegyen minket. Elvégre, ha be van zárva, akkor nem valószínű, hogy a méhecskék (még mindig nevetséges dolog ezt a szót kimondanom) örülnének, ha betörnénk a házba.
Miután Jana kész volt az ügyködéssel, mindhárman bementünk a házba, egymást lökdösve, hiszen mindenki elsőként akarta megtekinteni a tiltott területet. A dús fantáziámnak köszönhetően én legalább egy hullára számítottam, de meglepő módon a harminchármas lak pontosan ugyanolyan volt belülről-kívülről, akár a tizenötös, azaz a miénk. Négy vaságy, egy ruhásszekrény, egy íróasztal, és egy szék. Mindössze az az apró különbség volt, hogy ez a hely porosabb volt, hiszen nem sokan jártak benne már évek óta.
- Na baszki, itt aztán nincs semmi - jelentette ki Jana csalódottan.
- Abban nem lennék olyan biztos - mondta Olivér.
Az íróasztal mellett állt, és a tekintete egy fehér borítékon volt. Megfogta a borítékot, kinyitotta.
- Ezt nézzétek - mondta.
Jana azonnal kikapta a papírt a kezéből, az ő szokásos, kissé erőszakos stílusában. Szemei gyorsan végigfutottak a sorokon, majd megszólalt.
- Mi ez a faszság? - nyomta a kezembe a levélszerűséget.
Kíváncsian kezdtem elolvasni.
Misty Harminchárom Próbája
Hali! Misty vagyok, ez pedig az én kis játékom. Ha
unatkozol, próbáld ki a játékot, de ne feledd: ha elkezded, utána nem
fordulhatsz vissza! Csináld végig a kihívásokat, és akkor hidd el nekem, nem
fogsz unatkozni! Élvezd a nyarat, ne üldögélj többet a hátsódon tétlenül!
Szabályok: Nem szakíthatod meg a próbákat! Ha elbuksz, más kell
folytassa helyetted. Tulajdonképpen mindegy, hogy ki csinálja a próbákat, ha
csapatban vagytok, akkor édes mindegy. Rendezhettek versenyt, akármit. A próbák
néhol illegális dolgokat is kérnek, szóval, ennek tudatába állj neki a
dolognak. Hajrá!
A próbák különbözö borítékokban vannak, amiket a fiókban
találsz. Ne nyisd ki a következö borítékot, csak ha már kész vagy a
jelenlegivel!
Jó szórakozást!
Csók, puszi: Misty
Várom a kövi részt!! :D Nagyon jó,hamar folytasd! <3
VálaszTörlésKész vaan :) Köszi <3
Törlés