Harmadik Fejezet /második része

Kedves Olvasók! Ugyan még csak kevés rész lett kirakva, de biztos kialakult már bennetek, hogy melyik karakter szimpatikusabb, és melyik nem. A közvélemény-kutatásos modulban válaszd ki a kedvenc szereplődet! Jó olvasást kívánunk, és kíváncsian várjuk a szavazataitokat!

Üdv: Leanora és Nemo

▼▲▼

▼

  Miután Julcsi leellenőrizte a művésztermet, mint három hős, úgy vonultunk végig a menzán. "Bizony, mi kitakarítottuk a művésztermet, na ehhez mit szóltok kis köcsögök?!"- gondoltam magamba diadalittasan. Ami pedig a a vacsorát illeti, akárcsak az ebéd, édeskevés volt, és ízetlen. Mondjuk, az ízetlen még mindig a jobbik eset az efféle helyeken. A falka nem volt ott az étkezőben, így csak én, Málna, Olivér, hármasban ettünk. Vagyis, egy darabig ettünk így, ugyanis a két kislány, akik segítettek pakolni, odanyomultak hozzánk. Én nem örvendeztem érte túlságosan, és látva Olivér arcát, őt se nagyon.

- Sziasztok. Leülhetünk? - kérdezte az egyik.

- Nem! - vágtuk rá kórusban Olivérrel, mire Málna szúrós szemekkel ránk nézett.

- Nyugodtan üljetek le! - mosolygott rájuk a lány.

  A két kislány eléggé megszeppent, mikor mi Olivérrel rájuk förmedtünk, és még mindig ennek hatása alatt, óvatosan ültek le mellénk. Mellesleg a kisebbik lány mellém ült, a másik pedig Olivér mellé, így Málnát annyira nem is zavarhatták.

- Szóval, te jársz ezzel a fiúval? - kérdezte a mellettem ülő kislány, miközben épp a furcsa ízű vizet kortyolgattam. 

   A vizet sikeresen kiköptem, és ezután hangos nevetésben törtem ki. Nem azon nevettem, hogy a kislány azt hitte járok Olivérrel, hanem azon, hogy kiköptem a vizet, egyenesen annak a srácnak az arcába, akivel lehet, hogy járok. Ez van, Olivér ült előttem. A fiú mérgesen törölgette le magáról a kisebb mennyiségű vizet, az asztalon talált papírszalvéta segítségével. Málna is, én is jót derültünk rajta, a két kislány pedig még mindig értetlenül 

- Tudod Shelly, magamtól is le tudok zuhanyozni, nem kell megfürdetned a  saját nyáladban... - mormolta, mire én csak tovább röhögtem Málnával.

- Akkor most nem? - pislogott a kislány.

- Ez a nagyok dolga - kacsintott rá Málna.

- Szóval nem - jelentette ki lány meggyőzötten.

  

 ***

  

 Estefelé tábortüzet kellett rakni, és tömegnyomorgás szerűen mindenki a tűz köré gyűlt, egymást fellökdösve. Elméletileg hangulatos kellett volna legyen, de hahó, mióta lehet azt hangulatosnak nevezni, hogy száz ember egy kicsi kis tűz köré nyomorog, összenyomva társait, és persze saját magát. Mellesleg nekem, és a velem egyidős kamaszoknak állni kellett, mert a kisebbeké az elsőbbség, és az ülőhely. Egy ilyen lusta lány, mint én, nem bír ki túl sok időt állva. Így Málnát, és a többi szobatársamat megkértem, hogy menjünk vissza a faházhoz. Vissza is mentünk a tizenötösbe, én, Málna és Petra. Jana pedig Ádámmal és Olivérrel ment valahova, ha jól láttam a büfé felé. 

  A lányokkal átöltöztünk pizsibe, és rövid időn belül a csöndes Hani is csatlakozott hozzánk, aki mint kiderült, a táborvezető lánya, így ő a főépületben aludhat. A kis mázlista, onnantól fogva nem úgy néztem rá, hogy a "csöndes lány", hanem inkább úgy, hogy a "fűtéssel, puha ággyal ellátott helyen alvó lány". 

   Sosem voltam oda a pizsamapartikért. Pár idegesítő, unott tinilány pizsamában viháncol egy éjszakán keresztül, pónikról, fiúkról, menstruációról és romantikus filmekről elcseverészve.  Nem az én stílusom. Így most sem voltam túl lelkes, amikor Petra telefon-betyárkodni akart, meg filmet nézni, és kérdez-feleleket játszani. Mellesleg a Tudakozót akarta hívni a mobiljáról, ami egy emelt díjas szolgáltatás, szóval percenként egy csomó pénzt kell kifizetnie Ó, és a Tudakozón még fel is vehetik amit mondasz, és simán beperelhetnek. Miután sikeresen lebeszéltem Petrát a Tudakozóról, ő még mindig feltétlenül akart valakire rácsörögni. Mivel túl sok közös ismerősünk nem volt, így csak táborozókat tudtunk felhívni. Felhívtuk Janáékat, de nem vették fel. Felhívtuk Somáékat, de ők sem vették fel. A telefonálás sikeresen fuccsba ment.

   Utána Petra mini DVD lejátszóján néztünk filmet, a Los Angeles-i tündérmesét. Vagyis, csak ők néztek, mert én egyszerűen nem bírom a Hilary Duff filmeket, túl sok bennük a happy end, és túl sok bennük a műmosoly és az erőltetett nevetés. A partra akartam lemenni a zenelejátszómmal, kicsit merengeni az élet dolgain, ahogy én azt szoktam. Szóltam is a lányoknak, hogy kimegyek levegőzni, és bele is egyeztek. Már úton voltam a part felé, mikor egy ismerős hangot hallottam mögülem.

- Shelly? - kérdezte a hang, mire én hirtelen megfordultam.

- Szia Ramón - ismertem fel.

- Kilenc óra van, ilyenkor már a kijárási tilalom érvényes. Tízkor meg lámpaoltás - magyarázta.

- Akkor te miért vagy még itt? - vigyorodtam el.

- Mert rohadtul nincs kedvem kilenckor már aludni - nevette el magát - Meg Olivéréket keresem.

- Biztos a büfébe mentek.

- Nem, ott már kerestem őket. Nem voltak se a főépületbe, se itt, se a mi faházunkba, se a menzán.
- Akkor passz.
- Segítesz megkeresni őket?
- Igen... - válaszoltam eltöprengve Olivérék hollétén.

   Elgondolkodtam. Ramón felsorolta az összes lehetséges helyet, ahol lehetnének. Illetve nem... Egyet kihagyott.

- Nézted már a harminchármas faházban? - kérdeztem hirtelen.

- Gondolod, hogy...?

- Gondolom! - vágtam rá, nem is hagyva, hogy Ramón befejezze a mondatot, amit mondani akart.

  Megragadtam a karját, és elkezdtem rohanni, magammal rántva őt is. Természetesen a harminchármas lak felé siettem annyira, nem a vécére, vagy hasonló. Átsuhantunk az egész táboron, és a tábor vége felé érve kifújtuk magunkat a ház előtt. Az egész hely kihalt volt, csak pár kisebb táborozó sétált a közelben lévő mosdó felé. A méhecskék nem járkáltak kint. Ezek szerint a járőrözést csak tíz után kezdik el, mikor hivatalosan már lámpaoltás van.

   A faház ajtaján ki volt nyitva a lakat, és az ablakon keresztül halvány fény szűrődött ki. Szinte biztos volt már, hogy vannak bent. Ramónnal összenéztünk, én bólintottam, mire ő óvatosan kinyitotta az ajtót. Jana, Ádám és Olivér kicsit megrezzent, mikor benyitottunk, hiszen nem számítottak rá.

- Baszki mi a faszért kell fosatnotok itt minket... Há' bazzeg kopogni már nem lehet?! Geci... - förmedt ránk Jana.

- Bocs, nem tudtuk, hogy ti vagytok itt - mondtam.

- Há' most komolyan, mégis ki a fasz lenne itt? A barátnőd, Julcsi? - röhögött a lány a saját poénján.

- Halkabban - csitította őt le Olivér.

- Kinyitottátok már az első próbát? - kérdezte Ramón izgatottan.

- Most fogjuk - nyugtázta Ádám, majd felém fordult - Ki tudja, talán valami jó kis feladat lesz, amit majd csinálhatunk ketten, Ariel - kacsintott rám a fiú.

- Ne szólíts Arielnek - ripakodtam rá.

- Tüzes. Ez tetszik - vigyorgott.

 Már épp egy nem túl kedves választ készültem adni Ádámnak, mikor Olivér közbe vágott.

- Kezdhetnénk végre? - kérdezte türelmetlenül.

- Jó-jó - mondta Ádám, és kinyitotta a fiókot, amiben sok-sok boríték volt egymásra helyezve, sorrendben. Kivette belőle a legfelsőt, amire nagy nyomtatott betűkkel ez volt írva: ELSŐ PRÓBA. Kinyitotta, és csöndben elkezdte olvasni.

- Hangosan nem lehetne? - kérdezte Olivér.

- Oké. "Hali, kedves játékosok!" - kezdte el a fiú olvasni a levelet, egy lány hangot utánozva, eltorzítva a hangját.

 Mivel a felolvasása első mondata már idétlen röhögésbe végződött, a béna lányos hangutánzása miatt,  Jana kedvességéhez illően kikapta a kezéből a borítékot, és hangosan elkezdte felolvasni.

Hali, kedves játékosok! 

Értékelem bátorságotokat, hogy kinyitottátok a legelsö borítékot. Elfelejtettem hozzátenni az elözö levélben, hogy még ezen a nyáron kell végezni az összes feladattal. Na mindegy, inkább térjünk a lényegre, nem igaz? Ez még csak a legelsö próba, ez csak a kezdet, így egy egyszerübbel melegítsünk be, nehogy már az elején feladjátok itt nekem. Szóval: igyatok meg legalább két doboz sört (nem alkohol menteset) legalább két méhecske szeme láttára! A pia beszerzését is meg kell oldanotok, mert a tábor területén nem nagyon fogtok találni. Mindenesetre, hajrá! Jó szórakozást!

Csók, puszi: Misty