Negyedik Fejezet /második része

Kedves Olvasók!  Sokan értetlenkedtek a régi url címen, hogy miért "negyvenhetproba". Tévedés. A lényeg, hogy sikerült megváltoztatnunk nagy nehezen, így viszont gondok adódtak a feliratkozással. "Sajnáljuk... Ez a modul helytelenül van konfigurálva. Webmesteri javaslat: ellenőrizze, hogy a "Google Kapcsolat - Beállítások - Főoldal URL-címe" mezőben lévő érték megegyezik-e ennek a webhelynek az URL-címével." Ha valaki tudja, hogy hogy kell megjavítani ezt, akkor szóljon! 

Mindenesetre, jó olvasást!

Üdv: Leanora és Nemo

▼▲▼

▼

  Eléggé fáradt voltam, mikor a kerítéshez settenkedtünk. Elvégre alig aludtam valamit, és utálok korán kelni. A hajnali három nem "csak korán van", hanem "kurvakorán van" kategória. Nem volt energiám lopakodó üzemmódban, halkan, bujkálva menni, mint ahogy azt az igazán értelmes filmekbe is szokták. Csak lazán átsétáltam a táboron, ahogy azt Olivér és Ádám is tette. Furcsa, de senki sem vette észre, legalábbis ha észrevette is valaki, nem hozta a tudomásunkra. A kerítéshez érve Ádám előhúzta a zsebéből a zseblámpáját, hogy jobban lássuk fényével a réseket. Mikor találtunk egy embernagyságú lyukat, egymás után átmásztunk rajta. Először én mentem, utánam Ádám, utána pedig Olivér.

- Végre kint vagyunk a Zöldfasz táborból - lélegzett fel Olivér megkönnyebbülten.
- Zöldfasz tábor? Ennél már nem is lehetsz már kreatívabb - gúnyolódtam.
- Zöldfasz... Hm. Erről tudjátok mi jutott eszembe? - kezdett el vihogni Ádám idétlenül.
 Olivérrel egyszerre összenéztünk.
- Nem akarjuk tudni! - vágtuk rá kórusban.
 Ádámot persze nem érdekelte, hogy mi akarjuk-e hallani a mondanivalóját, ő csak mondta a magáét.
- Az jutott eszembe, hogy vajon Hulk fasza zöld-e, mikor átváltozik? - osztotta meg velünk az élet nagy kérdését röhögcsélve. Igen, már csak ez mondat hiányzott aznapra!
- Ádám, kuss! - mondta Olivér.

 Hálás pillantást vetettem rá. Bár valószínűleg ha nem Olivér, akkor én kussoltatom el a perverz fantáziájú srácot. Aztán hirtelen eszembe jutott valami.

- Ilyenkor amúgy nyitva van egyáltalán a kisbolt? - tettem fel a logikus kérdést.
 A két srác láthatólag leblokkolt, úgy tűnt, a bolt nyitva tartása még eszükbe se jutott, inkább a méhecskék kicselezésén járt az eszük. Márpedig a méhecskék nem éppen bonyolult élőlények, kettőkor lefekszenek aludni, és utána szabad a pálya. Értelmesebb lett volna a nyitva tartásra koncentrálni.

- Baszki. Ha nem lesz nyitva, én élve megnyúzom Ádámot - mérgelődött Olivér.
- Az arcomat és a farkamat ne bántsd, azokkal még terveim vannak - nyúlt Ádám automatikusan fél kézzel a gatyája felé, fél kézzel pedig az arca felé.
- Oké, akkor csak a seggedet rúgom szét - vont vállat Olivér röhögve.
 Már épp kezdtek volna egymásnak esni, de én türelmetlenül félbe szakítottam őket.
- Mindenki nyugodjon le a picsába! Megnézzük, hogy nyitva van-e, ha meg nincs, akkor...
- ... Szétrúgom Ádám seggét! - vágott közbe Olivér.

  Összeráncoltam a szemöldököm. Nem éppen így akartam befejezni a mondatot, de végül arra gondoltam, tök mindegy, mert ez a két barmot nem nagyon érdekli a terv. Legyintettem, és tovább sétáltam a sötét utcán, ahol csak két lámpa fénye pislákolt halványan. Út közben Ádámot szidtam, hiszen azt mondta, hogy a bolt a sarkon van. Ebből én arra következtettem, hogy a tábor utcájának sarkában. Márpedig ott nem volt semmi, csak fák. A falu, ahol volt a kisbolt, minimum negyed óra sétára volt. Az út mentén elhaladtunk pár nyaraló mellett, majd a házak száma nőtt, és körülbelül húsz perc után beértünk a tábor melletti falu legmozgalmasabb részére, ahol két főút is kereszteződött. Ott volt a kisbolt, és a kocsma is, ami a falu központját jelentette. A kisbolt zárva volt, nagy szomorúságunkra. Csakhogy, a kocsma kapui tárva nyitva álltak. Tanácstalanul néztem a fiúkra. Olivér arcán láttam, hogy még nem nagyon döntötte el magában, hogy be akar-e menni. Ellentétben Ádámmal, aki eléggé fellelkesedett.

- Ne nézettek már ilyen bebaszott arccal. Irány a kocsma! - emelete fel a kezét a magasba, és ezzel már be is rohant a rozoga kis épületbe, ahonnan már hallani lehetett a részeg falusiak részeg kiáltásait.
   Kérdően Olivér felé sandítottam.
- Gyere, állítsuk le Ádámot, mielőtt még szétverik a falusiak - intett Olivér.

  Bementünk a kocsmába, ami belülről még lepukkantabb volt, mint kívülről. A csapos egy húsos, konyhás néni beütésű nagydarab nőszemély volt, épp a pultot törölgette reménytelenül. Annak a pultnak már úgy is mindegy volt, akármennyit törölgette volna. A falon volt pár régi stílusú plakát, nagyrészt szeszes italok reklámjaival. A festék nagy része lekopott a falról, és a sarkokban is már hemzsegtek a pókok, takarításnak nyoma sem volt. Én sem vagyok egy tisztaságmániás személy, de azért vannak határok. A kocsmában nagyjából tíz ember tartózkodott, de azok mégis olyan életkedvvel voltak töltve, hogy a zajongásuk felért kétszer annyi emberével. Az egyik asztalnál, ahol három faszi kártyázott, Ádámot pillantottuk meg. Épp leült az asztal melletti székre. Mi a fenét csinál Ádám?

  Villámgyorsan odasiettem a kártyás asztalhoz, sarkomban Olivérrel, aki hasonló reakcióval loholt mögöttem. Megálltam az asztal előtt, ahol a három falusi és Ádám tekintete egyszerre szegeződött rám. Gyorsan végigfutottam az öregeken: egy szakállas, csontos öregember, egy középkorú bajszos, pipázó férfi, és egy éppen kopaszodó, hegyes állú férfi.

- Á, Ariel, épp most csatlakoztam a pókerpartiba. Te is beszállsz? Mondjuk veled a vetkőzős póker izgisebb lenne - köszönt rám Ádám.
- Ádám, te meg mi a francot művelsz?! Nehogy már itt verd el a pénzed! Tudod, kell a pénz a sörre - akadtam ki, mire már Olivér is hümmögött valamit, hogy egyetért velem.
- Nyugi, vöröske. Ezt megnyerem, és akkor nem csak egy dobozzal tudunk venni - tárta szét a karját Ádám a szerénység legkisebb jelét sem mutatva.
- Ha meg elveszted, akkor bukunk mindent! - folytattam a kiakadást.

 A pipázó pasi kifújta a füstöt, majd közbeszólt a vitánkba.
- A fiatalember már beszállt a játékba, már úgy se tud kiszállni - mondta lassan, olyan stílusban, mintha ő lenne a bölcs mindentudó. Mélyet szippantott a pipájába, majd nagyokat pöfékelve kifújta a füstöt, és folytatta a bölcselkedését - Gondolom nem idevalósiak vagytok.
- Nem, tényleg nem - ingattam meg a fejem.
- Azt mondjátok, sör kell nektek. S ha elbuktok a játékban, nem lesz pénzetek sörre. Én azt mondom, fiatalok, hogy kössünk üzletet. Ha vesztenétek, akkor én állom a sört, cserébe a vörös bugyijáért - mutatott rám vigyorogva.

- Na ne! - kezdtem el hadonászni a kezemmel tiltakozóan.
  Olivér és Ádám vigyorogva rám meredt. Ezt ők sem gondolhatják komolyan... Nem adom oda a bugyim! Az az enyém. És nem akarok anélkül sétálgatni!
- Ne csináld már, Shelly. A vécében leveszed, és kész - röhögött Olivér.
- Úgyis rövidnadrágban vagy, nem fog látszani semmi - kontrázott rá Ádám.
- Még meglátjuk - fintorogtam.

 Nem akarom, hogy az első ellenkező nemű személy, aki megfogja a bugyimat (akár rajtam van, akár nem) egy öreg láncdohányos legyen, akivel egy falusi kocsmában ismerkedtem meg. Olivér arcáról kicsit lehervadt a mosoly, és komoran az arcomat kezdte fürkészni.

- Minden oké? - kérdezte.
- Te odaadnád az alsógatyád?
- Simán - vont vállat, majd folytatta - De ha nem akarod, akkor nem kényszerítünk semmire.
- Mindegy, várjuk meg a játék végét - mondtam.

 Odahúztam Ádám mellé egy másik üres asztal melletti széket. Olivér követte a példámat, és onnantól fogva a játékra koncentráltunk. Én is, meg Olivér is tudtunk pókerezni, Ádámmal ellentétben. Ádám még a kártyák erősségi sorrendét is keverte, szerinte a hetes erősebb volt, mint a dáma. A póker nagyrészt szerencse játék, de azért egy csöppnyi ész is kell hozzá. Na meg persze, ha tudsz, akkor nem árt, ha kicsit csalsz is. A mellettem ülő szakállas faszi elég béna módon láthatóvá tette számomra a kártyáit, valószínűleg nem direkt. A játék közben izzott a levegő, legalábbis én úgy éreztem. A pipás férfi vigyorogva méregetett engem szinte egész végig, mire én segítségkérően Olivér felé fordultam. Ő rászólt a fószerre, hogy ne legeltesse rajtam a szemeit. Persze nem csak ő idegesített engem, hiszen emellett még a félig kopasz tag egyfolytában kérdezősködött, bár a kérdések nem csak felém szóltak. Honnan jöttünk, mit csinálunk itt, hány évesek vagyunk, van-e kedvünk csatlakozni a keddi szilvaszedéshez.

   A pénz ide-oda járt az asztalnál. Volt amikor mi vezettünk, volt amikor a kopasz, vagy a pipás. A szakállas hamar kiesett, így a csalásunkat nem tudtuk többet alkalmazni. Márpedig elég nagy előnyre tettünk szert ezzel, szinte csak a miénk lett a pénze. Nyertünk pár alaptétet, majd a pipás férfi egyszer csak fogta magát, és all-inezett. Ezt követően a kopasz tartotta a tétet, és mi következtünk. Az asztalon volt  9♥, Q♥, 2♦, A♠, szóval egy kártya még jött az asztalra. Nekünk pedig egy 3♥, és egy 9♥ volt a kezünkben. Ha az utolsó kártya kör lesz, akkor mi nyerünk egy flush-el.

  Nagy volt a nyomás. Végül úgy döntöttem, oké, mi is all-inezzünk. És jött a következő kártya az aszalra: 5♥. Ötös kör! Magamban már örömtáncot jártam. Nem kell odaadnom a bugyim, muhaha! Ahogy körülnéztem a kocsmában, láttam, hogy nagyjából kiürült. Hajnali négy körül lehetett már. Aztán mindenki megmutatta a kártyáit. A kopasznak volt egy ász párja, amire a flushünkkel szemben nem sokra ment. Hah! A pipásnak pedig... Baszki. Szintén flush-e volt, csak magasabb lapokkal, hiszen neki K♥ és Q♥ kártyái voltak. Mikor mi is felfordítottuk a kártyáinkat, a pipás elégedetten vigyorodott el.

- Úgy tűnik én nyertem - mondta a férfi még mindig azzal a fülig érő, kaján vigyorral az arcán.
  Duzzogva összefontam a karom, és némán magam elé bámultam. Ádám összezavarodott, ő nem igazán fogta fel, hogy miért nyert az öregember. Szerinte a kopasz kellett volna nyerjen, hiszen volt ász párja. Szegénykém tényleg nagyon amatőr még a pókerben. Olivér pedig töprengve hajlítgatta az egyik kártya lapjait, amit majd mérgesen lecsapott az asztalra.

- Igen, nyert két pofont tőlem - fenyegetőzött.
- Mi az? Fair játék volt. Szóval, ha kell a sör, akkor kérem a lányka alsóját, ha meg nem, akkor húzhattok innen! - emelte fel a mondat végén a hangját a pipás.
- Hát akkor szophatja, mert a lány nem adja... - kezdte el Olivér, de félbeszakítottam.
 Elegem volt már abból, hogy én tűnjek itt a jó kislánynak.
- De adom! Csak várjatok tíz percet... - szakítottam félbe Olivért.

  A sajátomat továbbra sem akartam odaadni. Egy másik ötletem támadt. Felpattantam a székről, és a kocsma kijárata felé siettem. Az asztalnál ülők kissé döbbenten nézték végig a jelenetem, de pont ezt a hatást vártam. Kirohantam a rozoga kis épületből a falusi utcára. Becsöngettem a legközelebbi házhoz. Amint megnyomtam a csengőt, az ötletem hirtelen idiótának tűnt, és máris megbántam. Most komolyan, ki akarna adni hajnali négykor egy tök idegen lánynak egy bugyit?!

  Idegesen, feszengve ácsorogtam a kapu előtt. Vártam, hogy végre kijöjjön valaki a házból. Bár végül is, hajnali négykor én teljesen megértem, hogy nem akarnak ajtót nyitni se. Csöngettem még egyszer, majd még egyszer. A harmadik csengetésemre már reagált valaki. A ház ajtaján kibicegett egy sánta férfi. Nem tűnt idősnek, úgy harminc évesnek mondtam volna a külseje alapján - már amennyire láttam őt a sötétben.

- Mit akarsz? - förmedt rám a sánta.
- Bugyit! - vágtam rá, de amint kimondtam máris megbántam.
  Shelly, te hogy az ördögbe lehetsz ennyire hülye?
- Tessék? - kérdezte a férfi kissé összezavarodott hangnemben.
- Egy bugyit szeretnék kérni... Nagyon fontos lenne - ismételtem meg lassabban, érthetőbben, jobban artikulálva.
  A férfi úgy tűnt nem a kiejtésemen volt fennakadva, hanem a szavaim tartalmán.
- Miért, nincs neked? - kacagott fel az idegen.

  Elgondolkodtam. Erre milyen értelmes magyarázatot mondhatnék? Egy dolog maradt: elmondom az igazat. Csak sietősen, mert az óra ketyeg, és lassan vissza kéne érjek a kocsmába...
  Gyorsan összefoglaltam a történteket. Elmondtam, hogy a kocsmában pókereztünk, és elvesztettük a pénzünket. Elmondtam persze pár részletet is, hogy táborozók vagyunk, és hogy kell a sörre pénz. A férfi eleinte nem akarta elhinni a szerencsétlenségünk, majd kiröhögött. Mikor abbahagyta a hahotázást és lenyugodott, mosolyogva megszólalt.
- Pillanat és jövök, hozom a feleségemét... - mondta.
- Úúú, köszönöm szépen! - örvendeztem hálásan.

 Pár perc múlva vissza is ért. A kezében egy hatalmas méretű alsóneművel. Ez most ugye csak vicc? Oké, nem vallom magam modellvékonyságú anorexiásnak, de azért üvölt rólam, hogy azt a bugyit kétszer körbetekerhetném a derekamon, és még az is kevés lenne.

- Ez... Nem... Nagy egy picit? - kérdeztem óvatoskodva.
- Valóban túl gebe vagy. Na nesze, itt a bugyi - dobta át a kiskapun a bugyit, amit végül sikerült el kapnom - Sicc! - utasított udvariasan.

 Kezemben egy bálnának való alsóneművel rohantam vissza a kocsmába, ahol a többiek már kíváncsian és türelmetlenkedve vártak. Fogtam magam, és köszönés nélkül odahajítottam a pipásnak a bugyit, aki értetlenkedve meredt rám.

- Ez meg mi? - háborgott.
- A fehérneműm - vigyorogtam - Most pedig kérjük a pénzt a sörre.
- Ez nem a tiéd!
- Dehogynem. Jobban szeretem a nagyobb méretet, sokkal kényelmesebb!

  A szemem sarkából láttam, hogy Olivér és Ádám pukkadoznak a nevetéstől. Én is már a nevetés határán jártam, de vissza kellett tartanom. Az öreg morgott valamit, átadta azt a pár száz forintot, majd sértődötten kibaktatott a kocsmából. Miután lepacsiztam a fiúkkal, diadalittasan siettünk a pulthoz. Megkaptuk a nagydarab nőtől a sört, aki széles mosollyal az arcán szolgált ki minket.

- Te Shelly, honnan szerezted azt a rongyot? - kérdezte Ádám.
- Út közben elmesélem - vontam vállat, és elindultam az ajtó felé.
  A pultos megállított.
- Várj kislány! - mondta. Megálltam, és megfordultam - Az az enyém volt! És nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogy jutott a kezed ügyébe... - kezdte el.
- A férje adta - mondtam gyorsan, és kisiettem a kocsmából, mielőtt még a csapos félreértelmezte volna a helyzetet, és rám ült volna, vagy hasonló.

   Olivér és Ádám is utánameredt, és mint akik jól végezték a dolgukat, elégedett arccal, két doboz sörrel indultunk visszafele a táborba. Ahogy sétáltunk a hajnali dermedt hidegben az úton, ahol alig-alig jött egy-egy autó, a napfelkeltét együtt néztük meg. Ádám azt ordítozta "Jön a sárga háztartási keksz! Bújj elő sárga keksz!", és napfelkelte táncot járt. Hihetetlen, hogy annak a srácnak mekkora energiája volt. Én hulla fáradt voltam, Olivér pedig a sörös üvegekkel szemezgetett. Már majdnem felbontotta az egyiket, mikor rászóltam, hogy csak akkor sikerül a próba, ha méhecskék előtt isszuk meg.